Porckorongsérv műtét (gerincsérv műtét)

A porckorongsérv azáltal okoz panaszt, hogy nyomás alá helyez egy, vagy több ideggyökeret a gerinccsatornában, vagy az oldalsó idegjáratban. Ha a nyomás a gyulladáscsökkentők ellenére megmarad, a fájdalom állandósul, esetleg az ideg funkcióinak romlása (érzészavar, izomerőcsökkenés) jelentkezik, akkor a sérvet sebészileg szükséges eltávolítani.

Porckorongsérv, gerincsérv

Porckorongsérv műtét menete

Ágyéki porckorongsérv műtét menete

A műtét altatásban, hason fekvésben történik, egy kb. 3-4 cm hosszú bőrmetszésen keresztül, un. mikró-feltáróval, ami a lágyrészek megóvása mellett egy csőszerű járatot biztosít a csigolyák hátsó ívéig. A gerinccsatornát a csigolyaíveket összekötő rövid szalag (un. sárgaszalag) eltávolításával nyitjuk meg, majd az ekkor már láthatóvá váló központi agyhártyazsákot (dura zsák) és az abból kilépő ideggyökeret a középvonal felé kicsit elhúzva tudjuk az ideg alól eltávolítani a porckorong sérvét. Ez a beavatkozás általában 30-40 percet vesz igénybe és minimális, kb. 50 ml vérzéssel jár.

Nyaki porckorongsérv műtét menete

A műtét altatásban történik, ritkábban hason fekvésben, mint az ágyéki szakaszon, de az esetek legnagyobb részében hanyatt fekvésben. Ennek a legfontosabb oka az, hogy így nem kell az összetett hátulsó nyaki izomzatot megbontani, és nem szükséges a rendkívül érzékeny gerincvelőt elhúzni, hogy alóla eltávolítsuk a sérvet. Általában jobb oldali vízszintes kb 5 cm-es bőrmetszésen keresztül, egy hártyaszerű izom átvágását követően nagyon kíméletesen a nyaki lágyrészek tompa széttolásával lehet eljutni a csigolyák elülső felszínére. A porckorongot teljes egészében el kell távolítani, hogy elérjük a gerinccsatorna elülső részébe nyomult sérvet és ki tudjuk onnan emelni. Az eltávolított porckorongot egy implantátummal kell pótolni, ami vagy elmerevíti a gerinc ezen szakaszát, vagy bizonyos mozgásokat meghagy (utóbbit nevezzük porckorong protézisnek). Ez a beavatkozás 50-60 percet vesz igénybe és szintén minimális vérzéssel, kb. 50 ml jár.

Porckorongsérv műtét kockázatai

A leggyakrabban előforduló kockázatok, kb. 3-3% a sebgyógyulás zavara, illetve az agyhártyaburok megnyílása. Mindkét komplikáció maradványtünet nélkül kezelhető, a nyaki gerincen még 3%-nál is sokkal ritkábban fordul elő.

Porckorongsérv műtét után

GERINCSÉRV MŰTÉT UTÁN MIKOR ENGEDNEK HAZA?

Az esetek túlnyomó többségében a műtétet követő napon gyógytornász segítségével fel lehet kelni és a következő napon el is lehet hagyni a kórházat

GERINCSÉRV MŰTÉT UTÁN MENNYIT LEHET EMELNI, mikor lehet ülni?

A műtét után 4-6 hétig nem javasolt fizikai terhelés, különösen az emelés, hajolás és a hosszas ülés, így a vezetés sem. Sétálni, lépcsőzni szabad és egy könnyű a műtét után megtanult tornát kell napi rendszerességgel végezni. Hat héttel a műtét után úszást, szoba-, vagy utcai kerékpározást fokozatosan meg lehet kezdeni.

GERINCSÉRV MŰTÉT UTÁN MIKOR LEHET DOLGOZNI?

Fizikai terheléssel nem járó munkát 4-6 héttel a porckorongsérv műtét után, fizikai munkát 3 hónappal a műtét után lehet megkezdeni.

Dr. Rónai Márton

Dr. Rónai Márton

Gerincsebész

Az orvosi egyetem elvégzése óta gerincgyógyászként különböző gerincproblémák kezelésével foglalkozom…

Konzervatív kezelések

      Konzervatív és sebészi kezelések

      Jelenleg két helyszínen folytatok gerinsebészeti magánrendelést:
      Budapesten, a Vizivárosi Orvosi Centrumban hétfőn 16:00-tól 19:00.ig – Bejelentkezés: +36 20 320 3971 vagy e-mail.
      Továbbá a Budai Egészségközpontban, hetente két alkalommal: 
      kedden és csütörtökön 14:00-tól 20:00-ig – Bejelentkezés:06 1 489 5200 vagy online.

      Ez a weboldal is sütiket használ!
      A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
      Szükséges:
      Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
      Statisztikai:
      A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
      Reklámcélú:
      Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználók számára egyedi ajánlatot, és számára releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.
      Sütik működésének megtekintése Elfogadom